Oxigénhiányos Állapot tünetei

Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni.
Ez a beszélgetés egy természetgyógyász (TGY), egy a kínai orvoslás doktora (DR), egy egészségklub igazgatója (I) és egy orvos (O) között hangzott el a tv-ben ahol az oxigénhiányos állapot tüneteiről és arról volt szó, kinek javasolt az oxigénes víz.


TGY
: Mik azok a tünetek, amiből alaposan gyanúsítható, hogy az oxigénhiány már valamilyen szintet elért. Múltkor nagyon tetszett az a táblázat, amit mutattál, ami azt jelezte, milyen oxigénhiány milyen gombaterheltséget jelent.

 

DR: Igen van ilyen is, hogy a titerekből ki lehet számolni.

 

TGY: Tehát tudjuk, hogy kb. 100 ezer Km a bennünk lévő érhálózat hossza. Négy helyen vannak a végartériák,
1) agyban,

2) szemben,

3) szívben,

4) vesében.

 

Tehát ez a négy jelzi először azt, hogy valami baj van. Ezek a tünetek a következők:
1) koncentrációs zavar ebéd után aluszékonyság;

látszólag indokolatlan ásítozás elhalkuló lassuló beszéd

2) váltakozó látásélesség (ami, ha megdörzsöljük a szemünket, javul, ha nem dörzsöljük, káprázik és nem úgy látunk)

3) ülőhelyzetben is magas a pulzus szám;

a legkisebb fizikai munkát is meggondoljuk, hogy csináljuk-e vagy nem (pl. odamenjek-e egy pohár vízért, vagy leesett valami, fölvegyem-e) ily mértékben lustaságnak tűnik, de nem az, hanem oxigénhiány.

4) Fázik a kéz és a láb, főleg a láb és gyakori lesz a nappali vizelés, éjszaka pedig rendszeresen föl kel, és WC-re megy, de a kiürített mennyiség kevés, ez a vesével kapcsolatos.

 

Tehát ezek mutatják a négy végartériában levő oxigénhiányt.

 

A következő fázis, amikor az oxigénhiány az ATP (adenozin-trifoszfát) hiánnyal is együtt jár, ez az emésztőrendszerből hiányzik. Ez a szájüregtől a végbélnyílásig, először csak a funkciókat zavarja.

 

Tünetek:
1) ebéd után felpuffad

2) bármit eszik felpuffad

3) ezek a gázok böffentés vagy szellentés formájában távoznak, kellemetlenül erős szaggal

4) a lábujjak közötti területről származó szagminta ammónia szagú (jelentése, sok a fehérje a szervezetben) vagy erjedt szagú (sok a szénhidrát), jelentkezhet a kettő együtt is, vagyis szénhidrátból is és fehérjéből is többet veszünk magunkhoz mint kéne.

A szervezet azért nem tudja ezeket már megemészteni, mert anaerob, azaz oxigénmentes állapot van.

Ilyenkor már a normál mikro-flóra lebomlik, és a helyét gombák foglalják el. Vörös vértestek összeütődnek és a széndioxid leadó, oxigén felvevő képesség önmagához képest még tovább romlik. Eddig is oxigénhiány volt, de most nagyságrenddel változik.

Ha a mikrobiológiai egyensúly felborul, ez azt jelenti, hogy ott a lebontási folyamatok is elégtelenné válnak és jön vagy szorulás vagy hasmenés. Vagy a kettő közt, úgy mondjuk, hogy kupacos a széklet, így szokták mondani. Ez azt jelenti, hogy kijön egyben, de nincs formája, olajos lesz, (már mutatja, hogy nincs epe elválasztás, nincs zsíremésztés), fénylő lesz a teteje, és emésztetlen ételmaradékokat lehet a székletben látni. Az, az érzet, hogy nem ürül ki teljesen az egész és csípni fog a végbél egy ilyen hasmenés után.

 

A vége, az asztma – allergia, szívburok gyulladás, szívizom gyulladás, rheumatoid artritisz, pszoriazis, ekcéma, szeboreás fejbőr, gégészeti dolgok, arcüreg gyulladás, homloküreg gyulladás.
És a legcsúnyább krónikus degeneratív betegség a rák valamelyik fajtája. És akkor még a nőgyógyászati dolgokról nem is beszéltünk. Amikor a hüvely nyálkahártyája lepusztul, és tudjuk, hogy a humán papiloma vírusnak a 16-os és 18-as szerotípusa is méhnyak rákot okozhat. Nem okozhat, okoz.

 

Ha mellé tennénk még a mikológiai részét is.

 

DR: Általában a titer, az azt jelenti, hogy határeset. Tehát 1:80-as titer meghatározásban a gombafertőzés jelen van. Ennek magyarázata:

A vérsavóból antigén-antitest reakcióval tudjuk megnézni azt, hogy mi volt jelen a vérben, a gombák vonatkozásában. Többféle gombát nézünk, amelyikből túlnövés van, mert ezekből a kórokozókból mindenkiben van egy kevés. Egy normál flórának kell jelen lennie. De azért van, amelyikből nem jó, ha van akármennyi is. Ha az ilyenből túlnövés van, akkor jelentkeznek ezek a tünet csoportok, a felsoroltakon kívül a szárazbőrűség a lábszárakon. Így kezdődik. De ezzel lehet élni. Mert elmegyek a sarokba, ott elengedem a gázt, nem veszik észre. Ha fáj a fejem, beveszek egy tablettát, az sem gond. Ha száraz a bőröm, bekenem krémmel. Tehát így elrejtem ezeket a problémákat. Jól becsapom saját magam. De, így lehet élni.

Aztán a titer 160-nál ezek a tünetek fölerősödnek, akkor hívják egy keresztes gombának.

Aztán a 320, ez azt jelenti, hogy minden csepp vérben 320 kórokozó van jelen. Ez már nem jó, ha ezt felszorozzuk, akkor nagyon csúnya számot kapunk. Ezután elérkezik a 640-es. 640-es titernél kötelező elmenni megnézetni, hogy van-e valamiféle elváltozás, ciszta, mióma, nőgyógyászati probléma, férfiaknál prosztatával, tüdőt érdemes megnézetni, agyat. Ilyenkor már körbe kell nézni jó alaposan. 1280-nál már biztos, hogy valami probléma van.

 

TGY: Elmondanék még két nagyon fontos tünetet, ha valaki ezt tapasztalja magán mindenképpen javasolt az oxigénes víz fogyasztása.

 

1) a sarkon, egymás mellett, függőlegesen, a bőr mélyen be van repedve. Ez azt jelenti, hogy a szervezetnek a puffer kapacitása már nem győzi a terhet.

 

2) a másik, orvosi nyelven oniko mikozisnak nevezik, azt jelenti, hogy a szervezet elgombásodása ill. ennek bőrgyógyászati tünete. Azaz az öregujjakon lévő gombásodás.

 

Miért az öregujjon?

 

Az öregujjon (a láb nagyujja) van a lép és a hasnyál-mirigy és a máj meridiánnak a kezdőpontja. Amikor a szervezetben az anaerob folyamat túlsúlyba került, akkor tulajdonképpen alkohol termelődik. S ez az alkohol csak ún. kétlépcsős dehidrogenáz enzim segítségével bomlik le, és egy állandó májterheltséget ad, GOT, GPD, GGT. Kialakul zsírmáj szindróma.

 

Ezzel kapcsolatban elmondanék egy esetet. Zokogva hívott fel ma egy anyuka.

 

Azt mondta, nem találok megoldást a gyerekemre!

 

Mi a baj kedves hölgyem?

 

Zsírmáj szindrómája van.

 

Miért, hány éves a gyerek?

 

12 éves kislány.

 

A GOT, GPD, GGT, máj értékek?

 

Hát, érthetetlen módon nagyon magasak.

Akkor engedje meg, hogy én látatlanban elmondjam, hogy a gyerek milyen. Rosszul tanul, állandóan álmos, szomorú, a bőre ekcémás, meg van hízva, a has redő és a melle között ki van vörösödve, gyulladt és gombás, a nemi szerve és a végbél nyílása viszket és csípőset kakil.

 

De hát, honnan tudja, hisz nem is látta?

 

Ez azért van, mert a gyerek tetőtől talpig gombás, és most valamilyen máj regenerálót akarnak neki adni, nem ez a megoldás. A lélektani háttere, a szülők elváltak, ettől stressz túlterhelés került a gyerekre, aki a csokoládéba és a cukorba menekült és az evésbe. Ettől kialakult az a rettenetes ördögi kör, hogy hízok, lustulok, lustulok, hízok, végül csak egy öröm maradt, a cukor. Így alakult ki a zsírmáj szindróma.

 

I: Az emberek sokszor keresnek táplálék kiegészítőt, érdeklődnek vitaminok után, időjárásnak, évszaknak megfelelően kérnek tanácsot, gyógyszerészektől és gyógynövényekkel foglakozó szakemberektől, ez jó dolog. Ha mellétesszük, hogy ne tessék elfeledkezni az oxigénről, akkor azt gondolom, teljesebbé vált a kör.

Én még visszatérnék az energia problémára.
Tehát mire kell nekünk energia?

 

Mindenre, a sejtosztódáson keresztül a mozgáson át minden energiát igényel. Minden alapfunkciónk energiát fogyaszt.

 

Honnan van az energiánk?

 

Van egy energia valutánk, egy egyenértékesünk, mint a gazdaságban a pénz. A szervezetünkben ez a bizonyos ATP nevű molekula, az adenozin-trifoszfát.

 

Az ATP egy adenozin-molekulából és a hozzá kapcsolódó három foszfátcsoportból épül fel. A legutolsó foszfátcsoport leválasztása során két foszfátcsoportot tartalmazó vegyület keletkezik, az adenozin-difoszfát (ADP). A foszfátcsoport lehasításakor igen nagy energia szabadul fel, amelyet a sejt kémiai folyamatainak sokasága képes felhasználni. Az ATP-nek az ADP-bôl való képzéséhez ugyanígy nagy energia befektetés szükséges, amelyet a sejtekben a cukrok és egyéb tápanyagok lebontása, elsősorban oxidációja biztosít. Mindez az ATP képződési és lebontási folyamat állandóan és nagy sebességgel folyik a szervezetünkben: a naponta képződő ATP mennyisége az emberi testben nyugalmi állapotban is 30–40 kilogramm, izommunka esetén azonban akár egy tonnányira is felmehet. Természetesen ez nem egy tonnányi új anyag képződését, hanem az ATP folyamatos szintézisét és lebontását jelenti.

 

Az ATP a sejtjeinkben képződik. A sejtjeinkben van egy mitokondrium nevű sejt szervecske, amely oxigén jelenlétében a glükóz, a cukor molekulából 36 ATP molekulát hoz létre. Ez működik normális esetben. De a szervezetünk tudja azt is, ha nincs elegendő oxigénje, gondoljunk a víz alatt uszóra, gondoljunk a 100 méteres síkfutóra vagy aki megerőltető munkát végez. Egyszer csak elfogy az oxigén és akkor a szervezet erjedés útján is elő tudja állítani ezt a bizonyos energiát. Csak sajnos rossz hír, hogy ilyenkor egy glükóz molekulából mindössze 2 ATP molekula képződik. Ez megmagyarázza azt, hogy a 100 méteres síkfutónak miért vannak nagyon nagy izmai, és viszonylag nagy test tömege. Hiszen az első 20 méteren még győzi, utána elfogy az oxigén és a szervezetében korábban felhalmozott ATP-t kezdi elhasználni. Ha az is elfogy, akkor erjesztés útján előállítja a többit.

 

Ez is megmagyarázza azt is, hogy akinek daganat van a szervezetében, miért fogy le olyan gyorsan. Hiszen ő elsavasodik, egyre inkább erjesztéssel állítja elő az energiát. Mi következik? Neki sokszorosan több glükózra lenne szüksége ugyanannyi mennyiségű energiához, mint amit normál esetben is elhasználna. Persze az energia előállításnak vannak más folyamatai és rejtelmei. Nem szabad csak ebben a síkban gondolkozni. Nem csak a glükóz, de a glükóz az, ami a legáltalánosabb és a legnagyobb tömeg.

 

O: A szervezet az anyagcsere folyamatait próbálja kompenzálni, tehát alkalmazkodik a hypoxiához. Az igazi nagy energia termelő a zsírsavak béta oxidációja. E között zajlik az egyensúly visszaállítása. Ha azonban a hypoxia elér egy olyan fokot, ami már sejtkárosodáshoz vezet, akkor azt már nem lehet vissza állítani.

 

TGY: Milyen korosztálynak, milyen egészségi illetve betegségi állapotban lévőknek ajánlott az oxigénes víz, akár a rehabilitáció akár a prevenció a megelőzés szempontjából?

 

DR: Szeretném kihangsúlyozni, az oxigénes víz egy speciális víz ugyan, de nem csodaszer. Nem helyettesíti az általános orvosi gyakorlatban használt medicinát. De a gyógyszereket pl. be lehet venni oxigénes vízzel, hatékonyabb lesz, gyorsabb lesz a felszívódás, jobb lesz az eredmény.

 

Kinek javasolt?

 

Bárki ihatja, akinek szüksége van egy kis plusz oxigénre. Megelőzés céljából bárki fogyaszthatja, naponta egy litert. Ez elsősorban sportolóknak és egészségeseknek nagyon jó, hogy még egészségesebbek legyenek és még tovább éljenek egészségesen.

 

Ugyanakkor, ha valakinek krónikus panasza van, annál jelentkezik a legtöbb pozitív hatás. Minél messzebb van az egészségtől annál nagyobb a hatás.

 

Tehát ki és mikor?

 

Gyermek, kismama, nemcsak betegek. Volt is egy újságcikk, hogy nemcsak rákbetegeknek, mert sokan azt hitték, hogy ez a víz csak rákbetegeknek való. Erről szó nincs. Bárki ihatja.

 

O: Az oxigénnek élettani hatása van, ugyanakkor csökkenti a rezisztenciát úgy a sugár mint a kemo rezisztenciát. Tehát kisebb dózis is elég lesz belőle. Csökkenti a gyógyszer rezisztenciát. Kedvezően változtatja az életminőségét.

 



Itt üzenhet

oxigénes víz mágnesterápia szívmérés méregtelenítés egészség