Stressz

Mit nevezünk stressznek?

Hans Selye megfogalmazásában a stressz egy nem fajlagos ( nem specifikus ) reakció , mellyel szervezetünk reagál minden kihívásra, minden õt ért ingerre.

Mit jelent ez pontosabban?
Minden inger kétféle reakciót vált ki: egy csak rá jellemzõ specifikus (fajlagos ) reakciót és egy általános nem specifikus reakciót..Pl hideg hatására specifikus reakció a bõrben lévõ véredények összehúzódása, mely elõsegíti, hogy minél kevesebb hõt veszítsünk, a didergés pedig a hõtermelést segíti. Meleg hatására a specifikus reakció a bõrerek tágulása, s izzadás, mely lehetõvé teszi hogy a nedvesség párolgása révén hõt veszítsünk. Túlzott cukorfogyasztásnál olyan hormonokat választunk el, melyek a cukor égetést fokozzák, s igy a vércukorszintünk visszatér az eredeti szintre. Ezek a reakciók fajlagosak vagyis jellemzõk az adott ingerre. Az ingereknek azonban van általános, nem fajlagos hatásuk is, éspedig hogy a probléma jellegétõl. függetlenül. a szervezetet alkalmazkodásra késztetik. Selye ezt a nem specifikus alkalmazkodási reakciót nevezte stressznek függetlenül attól, hogy a kiváltó tényező (melyeket õ stresszoroknak nevezett el) kellemetlenek vagy kellemesek-e.
Bármennyire is nehéz elképzelni, annyira különbözõ dolgok, mint a hideg vagy a forróság, különbözõ drogok, hormonok, vagy bánatot vagy, éppen örömöt kiváltó helyzetek a szervezetben egy hasonló biokémiai reakciót váltanak ki.
A harmincas évek végén Selye vizsgálataiban azt találta, hogy teljesen különbözõ mérgezõ preparátumokkal kezelt patkányok azonos tünetegyüttest mutattak.
Ez a tünetegyüttes a következõkbõl állt: a mellékvesekéreg megvastagodott és túlműködött, a csecsemõmirigy és nyirokcsomók atrofizáltak, s a gyomor-bél traktusban fekélyek keletkeztek. A késõbbiekben kiderült, hogy hasonló tünetegyüttes keletkezik nagy hideg, forróság, vérzés, fertőzés és egyéb trauma hatására.
Selye a stresszor hatására bekövetkezõ testi reakciók összességét általános adaptációs alkalmazkodási) szindrómának nevezte (ÁASz).Ez három részbõl áll:

1. Riasztási reakció
2.Ellenállási fázis
3.Kimerülési fázis

A riasztási fázis tulajdonképpen a Cannon féle vészreakció a testet kétféle viselkedésmódra késziti elõ: harcra vagy menekülésre.( üss-vagy- fuss reakciónak is nevezik (fight or flight reakció angolul),
A szivverés felgyorsul és az agy, valamint izomzat számára több vért bocsát rendelkezésre.

Az izmokban az erek kitágulnak. Légzés gyorsul. A lép összehúzódik, igy több vvs. kerül a keringésbe, javítva az oxigén-ellátottságot. A pupillák kitágulnak, igy a szemek a fényre érzékenyebbé válnak. A testnek a pillanatnyi helyzet szempontjából nem lényeges funkciói és jelzései, pl. a táplálékfelvételt ösztönzõ éhség és a belek jelzései átmenetileg szünetelnek. A fenyegetett személy tehát minden erejét mozgósitja, hogy felvegye a harcot, vagy elmeneküljön a veszély elõl. A vészreakció akut fázisában a fenti reakciókat fokozott adrenalin termelés váltja ki. Ebben a fázisban alacsony az ellenállóképesség, s ha a stresszor igen erõs (pl. súlyos égés, extrém magas hõmérséklet) halál is bekövetkezhet.

A második fázisban (alkalmazkodás) az ellenálló képesség magas, a riasztási reakció tünetegyüttese nem figyelhetõ meg. Gyakorlatilag ez az alkalmazkodás.

A harmadik, u.n.kimerülési szakasz akkor következik be, ha ugyanazon stresszor hosszú ideig hat a szervezetre. A szervezet többé már nem képes alkalmazkodni, a vészreakció jelei újból visszatérnek, az ellenálló képesség lecsökken. A stressz ( stressz reakció) hormonális mediációjában nem csak az adrenalinnak van szerepe. Az adrenalin fõleg a riasztási reakcióban játszik fontos szerepet. Az adaptációs szakaszban a szervezet stabilitásának, a homeosztázisnak fenntartásában a hypothalamus-hypophysis mellékvesekéreg tengely a fõszereplõ. A stresszorok különbözõ idegpályákon a hyphothalamust ingerlik. Ez olyan faktort termel (adrenocorticotrop stimuláló faktor) mely a hypophysisben elõsegíti az ACTH (adrenocorticotrop hormon) termelését. Ez utóbbi a mellékvesekéregben a kortikoszteroidok (glükokortikoidok ) termelését fokozza. A stresszreakció biokémiai analizise azt mutatta, hogy a szervezet homeosztázisának (a belsõ miliõ állandóságának) fenntartása gyakorlatilag kétféle reaklciótípustól függ: Selye az egyiket syntoxicusnak ( a görög eredetű syn azt jelenti együtt), a másikat catatoxicusnak ( görög cata azt jelenti ellen) nevezte. A catatoxicus reakciókban a szervezet olyan destruktív enzimeket és anyagokat termel, amelyek felveszik a harcot és megsemmisítik a toxikus stresszort. Ezzel szemben a syntoxicus reakció során kialakuló passziv tűrõ állapot lehetõséget nyújt a stresszorral-agresszorral való békés egymásmellet-élésre. A legismertebb syntoxicus hormonok a mellékvesekéreg glükokortikoidjai mint amilyen a kortizol és származékai. Ezek elnyomják a gyulladást és immunreakciókat. Ezért használják õket steril gyulladások, allergia valamint szervátültetéseknél gyulladásgátlónak.

 

Ebbõl mindjárt érthetõvé is válik a Selye által leírt hosszantartó stresszre jellemzõ tüneteggyüttes: a mellékvesekéreg megnagyobbodása (kortikoszteroid túlprodukció miatt), s az immunválaszokban résztvevõ csecsemõmirigy és nyirokcsomók atrófiája melyet, az immunválaszt gátló kortizol okoz. A gyomor-bél traktusban jelentkezõ fekélyekért szintén a kortizol a felelõs. A selyei koncepció szerint a stresszt (stressz-reakciót)nem okvetlenül a szervezetre káros hatások váltják ki. Minden szervezetre ható erõteljes inger, minden alkalmazkodást feltételezõ kihívás stresszor, függetlenül attól, hogy kellemes vagy kellemetlen. Pl. egy izgalmas sakkjátszma is stresszt okozhat anélkül, hogy a szervezetre káros volna. Selye a következõ példát hozza fel annak illusztrálására, hogy a stressz szempontjából mellékes, hogy a stresszor kellemes vagy kellemetlen. Ha pl. egy édesanyának azt mondják, hogy fia a háborúban elesett, iszonyatos lelki megrázkódtatást szenved. Ha évekkel késõbb kiderül, hogy a hír hamis volt, és fia teljesen váratlanul megjelenik, az anyát rendkivüli öröm fogja el. A két esemény specifikus hatása – a bánat ill. az öröm- teljesen különbözõk, egymással ellentétesek. Ugyanakkor a nem specifikus, stresszor hatásuk azonos: mindkét esetben az anyának teljesen új helyzethez kell alkalmazkodnia. Az élet stressz nélkül elképzelhetetlen, csupán a kellemetlen és kárositó stressz az, ami lehetõleg kerülendõ. Selye a kellemetlen ártalmas és romboló hatású végsõ soron testi vagy szellemi kárt okozó stresszt diszstressznek nevezi. Az igazság az, hogy adrenalin termelõdését örömmel és izgalommal járó tevékenységek is kiváltják, pl. sportolás, vagy szexuális tevékenység. A teljesen stresszmentes élet unalmas volna. Ezért mondja Selye, hogy a stressz az élet sava borsa. A stressz akkor válik problematikussá, akkor hat károsan testi és szellemi létünkre, ha túllép egy bizonyos, egyénenként változó küszöböt.

A stressznek van egy optimális értéke, rendkívül íngerszegény környezet, szélsõségesen alacsony stressz ugyancsak káros. Nagyok az egyéni különbségek a tekintetben hogy kinek mennyi stresszre van szüksége az optimális életvitelhez, ki mennyi stresszt bír károsodás nélkül. Minden erõteljes ingernek van stresszor hatása és fajlagos hatása. A végsõ eredmény azonban nem csak az adott inger e két hatásától függ. Acélszervezet válaszkészsége, reaktivitása is lényeges. Ezt a válaszkészséget számos külsõ és belsõ tényező befolyásolja, kondicionálja. Ez magyarázza, hogy a különbözõ személyek ugyanazon ingerre különbözõképpen reagálnak kondicionáló tényezõik hatása alatt. 

Belsõ kondicionáló tényezõk pl. a kor, a nem, különbözõ betegségekre való örökletes hajlam, korábbi betegségek, korábbi tapasztalatok, korai tanulás, a stresszor értékelése, személyiségjegyek, problémamegoldó képesség stb.

Külsõ kondicionáló tényezõk pl. a klima, a táplálkozás vagy gyógyszeres, hormonális kezelés a családi, társadalmi környezet jellege stb. Ilyen tényezõk közreműködésével az egyébként jól tolerált stressz patogénné válhat és adaptációs betegséget okozhat. és alvászavarral járó tünetek. Közvetve vagy közvetlenül elõidézhet olyan állapotokat ill. betegségeket, mint szivinfarktus, agyvérzés, asztma, emésztési zavarok, gyomorfekély, krónikus álmatlanság, olyan függõségeket, mint rendkivül erõs dohányzás, alkoholizmus Továbbá a stressz hozzájárul a már kialakult komoly betegségek súlyosbitásához. Pl. sclerosis multiplexben vagy rákban szenvedõ embereknél a betegség lefolyása jóval gyorsabb azoknál, akik nem tudják kontrollálni stressz szintjüket, mint azoknál, akik tudják. Itt kell megemlitenünk a “Poszttraumás stresszbetegséget”(PTSD Post -Traumatic Stress Disorder), amely olyan traumatikus esemény után lép fel, mint nemi erõszak, természeti csapás, nagyobb műtét, háborús ütközet vagy egy súlyos baleset átélése vagy látványa. A PTSD-ben szenvedõ személy lelki képekben újra végigéli az eseményt, olyan tünetek jelentkeznek, mint elalvási nehézségek, rémálmok, ingerlékenység, dühkitörések, koncentrálási zavarok, érdektelenség s a világtól való elfordulás. Bár eredetileg a stressz olyan kórélettani mechanizmusok jelölésére szolgált, amelyekkel a szervezet a fizikai károsodások ellen védekezik, adaptálódik, vagy az alkalmazkodási folyamatok sikertelensége estén kimerül, ma már a stressz jelentése magába foglalja apszichikai és pszichoszociális stresszt, s így a stresszorok lístája igen bõ.Soroljunk fel néhány stresszkeltõ ( jobban mondva diszstresszkeltõ)eseményt. Az esemény utáni szám a hozzá tartozó stresszértéket jelenti:

Házastárs halála: 100, válás:73, különélés: 65, börtön: 63, közeli családtag halála: 63, baleset vagy betegség: 53 , házasságkötés: 50, állás elvesztése: 47, nyugdíjazás: 45, terhesség: 40, szexuális problémák: 39, új családtag befogadása: 39, üzleti problémák: 39, anyagi helyzet változása: 38, közeli barát halála: 37, új munkaterület: 37, új beosztás a munkahelyen: 29, gyermek elköltözése otthonról: 29, probléma anyóssal, apóssal: 29, kitűnő személyes teljesítmény: 28, feleség munkába állása vagy munka abbahagyása: 26, iskola kezdete, vége: 26, életkörülmények változása: 25, személyes szokások megváltozása: 24: vita a főnökkel: 23, költözés: 20, iskola változtatás: 20, hobbiváltoztatás: 19, templombajárási szokások megváltoztatása: 19, társasági szokások megváltozása: alvási szokások megváltozása: 16, étkezési szokások megváltozása: 15, üdülés: 13, karácsony: 12, apróbb szabálysértések: 11.

Szenzoros túlingerlés: különösen nagy intenzitású szenzoros ingerek (éles fény,utcai, munkahelyi vagy repülõgépzaj); Az egyéni élet nagyobb fordulatai:válás, házastárs vagy szeretett családtag halála, különköltözés, a felnõtt gyerekek elköltözése otthonról, börtön, állás elvesztése, nyugdijazás, amely bizonytalan jövõképpel társul, akut vagy krónikus fájdalmak, betegség, fogyatékosság, s az, ahogyan a családtagok vagy barátok ehhez viszonyulnak. A munkahellyel kapcsolatos stressz túlterheltség, a képességeket meghaladó munkahelyi kívánalmak nehéz döntések hozatala, elismerés hiánya, munkatársakkal, fõnökkel való problémák, határidõre elkészítendõ munka;

Nagy traumatikus események, mint pl. természeti csapások ( Poszttraumás stresszbetegség) E kellemetlen helyzeteknek a listája kibõvült azokkal az örömteli szituációkkal, amelyek a kiváltott stresszhatások ( a mért adrenalin szint alapján) intenzitása felöl nézve pozitiv stresszorokként a negativ stresszorok mellé állithatók.

A szélsõségesen alacsony stressz, teljes ingerszegénység ugyancsak káros. Ilyenek:
Szenzoros depriváció: valamennyi környezeti inger messzemenõ korlátozása v. teljes megvonása (kísérleti körülmények között, pl. egy kamrában, melynek falai teljesen elnyelik a zajt, amelyben teljes sötétség uralkodik) unatkozás, monotónia kevéssé strukturált automatikus munkavégzés mellett.

A stressz és az immunrendszer.
Selye az általános adaptációs szindrómát állatokon végzett tudományos kísérletek alapján irta le. Csak az 1970-es években születtek meg az elsõ tudományos munkák a krónikus stressz és az emberi immunrendszer kapcsolatairól. Néhány korai tanulmány a NASA-nál készült, ahol kimutatták, hogy az egészséges űrhajósok immunrendszerét is megrendíti az űrutazás kiváltotta stressz. Mind a fizikai mind a pszichologiai stresszorok a katekolaminok és mellékvese kéreghormonok fokozott termelését indítják be és tartják fenn. E hormonok hatására az immunrendszer különböző funkciói gátlást szenvednek, ami betegségekhez vezethet. Az a tény hogy a stressz csökkenti a szervezet betegségekkel szembeni ellenállókészségét már régóta ismert. Már 1878 ban Louis Pasteur Párizsban az Orvosi Akadémián tartott előadásán demonstrálta ezt. 3 csirkét mutatott be: egy egészségeset, egy baktériummal fertőzöttet, amely azonban nem betegedett meg, végül, egy harmadik döglött csirkét, amelyet a baktériumfertőzés mellett még stresszornak –hideg hőmérséklet hatásának – is kitettek. Csak a stresszelt csirkét pusztították el a baktériumok. Pasteur ideje óta jóval többet tudunk a stresszorok immunrendszerre gyakorolt hatásáról. Az immunrendszer gátlása révén betegségekre hajlamosítanak nemcsak a fizikai de pszichikai stresszorok is.

A pszichoneuroimmunológia foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a pszichológiai jelenségek hogyan befolyásolják az immunrendszert. Pl. a gyászreakció csökkenti az immunrendszer aktivitását. Mellrákban elhalálozott asszonyok özvegyei körében történő vizsgálatok kimutatták, hogy a haláleset után néhány hónapig a gyászoló özvegyek sokkal gyakrabban és súlyosabban betegedtek meg immunrendszerük gyengült működése miatt (Schleifernet al.1983). Egyetemi hallgatók körében alacsonyabb immunválaszokat találtak a szigorlatok hetében, mint egy hónappal a vizsgák előtt vagy után (Kiecolt-Glaser1984). A stressz immunrendszerre gyakorolt hatását jól példázza a következő kisérlet. 400 egészséges önkéntesnél felmérték az elmúlt egy év stresszkeltő eseményeit, majd valamennyien legyengített influenzavirust kaptak egy orrmosási kezelés során. Nagyobb arányban betegedtek meg azok a személyek, akiknek magasabb”stressz-indexe” volt, azaz több stresszkeltő élményük volt az elmúlt év során. A pszichikum és immunrendszer kapcsolatára utal az a tény, hogy hipnózis gátolhatja az immunrendszer válaszkészségét. A stresszorok immunrendszerre gyakorolt hatását a szervezet küzdési stratégiája is befolyásolja. Aktiv küzdés javitja az esélyeket. Ezt példázza a következő kisérlet. 2 csoport patkány lábára elektromos sokkokat mértek. Az egyik csoportnak lehetősége volt a sokkot aktív módon elhárítani, míg a másik csoportnak erre nem volt lehetősége. Annak dacára, hogy mindkét csoport ugyanannyi áramütést szenvedett, csak az aktív kűzdés lehetőségétől megfosztott állatok immunrendszere gyengült meg (Laudenslager et al 1983).
Anélkül hogy az immunrendszert részletesen ismertetném, hiszen ez nem célunk, szeretnék bemutatni mindössze néhány szubsztrátumot melyen az idegrendszer- immunrendszer kölcsönhatásai megvalósulnak. Az immunrendszer a szervezet védekezését szolgáló bonyolult rendszer, mely a gyulladás létrehozásával a szervezetbe kerülő idegen anyagokat pusztítja el. Az immunműködésben részt vevő sejtek többségükben a csontvelőből származnak, a vérben keringenek s szükség esetén kilépnek a szövetekbe.

Kétféle immunválszt ismerünk: természetes (veleszületett) és adaptiv (szerzett) választ. Mindkettő tartalmaz sejtes és humorális ( a szérumban vagy valamely testfolyadékban szabadon található ) összetevőket egyaránt.

A természetes immunitásban résztvevő mechanizmusok jórészt azonosak a szövetkárosodásra adott nem specifikus szervezeti reakció a gyulladás kialakulásáért felelős folyamatokkal. E nem specifikus reakciót létrehozó sejtek (hizósejtek, macrophagok, leukocyták), a vérben és számos szövetben (retikuloendothelialis rendszer) előfordulnak. Részben az idegen anyag ( pl. baktérium) bekebelezésével (phagocytózis), részben sokféle az idegen anyagokat megtámadó, közönbösítő, az erek permeabilitását fokozó anyagok (mediátorok, enzimek, stb.) termelésével idézik elő a gyulladást.
Az adaptív (szerzett) immunválasz a lymphocyták (T és B) speciális tulajdonságán alapul. Ezek képesek felszíni receptoraik révén felismerni, egyedileg megkülönböztetni rengeteg idegen anyagot vagy más szóval antigént, s ezekre szelektiven reagálni. Megjegyzik azokat az antigéneket melyekkel kapcsolatba kerültek s igy specifikus immunmemóriát hoznak létre. A T(thymus-dependens) és B lymphocyták müködésének megismerése kb. akkora hatással volt a celluláris immunológiára, mint a kettős spirál felfedezése a molekuláris biológiára. A B lymphocyták termelik az antitesteket (immunglobulin molekulákat) melyek a kórokozók elleni védekezés kulcsfontosságú részét képezik. A T lymphocyták a thymusban (csecsemömirigyben ) kapják a „kiképzést” s ők felügyelik a B lymphocytákat. Együttműködnek a természetes immunitás phagocyta sejtjeivel. Az immunrendszer sejtjei egymással sokszoros kapcsolatban állnak a szöveti hormonok, mediátorok, s egyéb molekulák tizezrei révén. Bonyolult kapcsolataikkal a celluláris és molekuláris immunológia foglalkozik. Már sikerült kimutatni néhány konkrét direkt kapcsolatot az idegrendszer és immunrendszer között. Ezek s a még ismeretlen kapcsolatok sokasága révén valósulnak meg az immunrendszerre gyakorolt pszichológiai hatások.
Néhány példa következik. A hizósejt, melynek központi szerepe van a gyulladás megindításában
sejtfelszíni receptorokkal bír a vegetatív idegrendszer mediátorai számára. A noradrenalin (alfa receptor) valamint a paraszimpatikus idegek mediátora az acetilkolin (gamma receptor) hatása a hízósejtek működését a gyulladás megindításának irányában tolja el, míg az adrenalin a betareceptorok aktíválásával gyulladásgátló funkcióval bír.
A T lymphocyták receptorokkal bírnak a központi idegrendszer által szekretált a fájdalomérzés csökkentésében szerepet játszó neuropeptidek (endorfinok, enkephalinok) számára. A stressz reakcióban fontos szerepet játszó kortizol gátolja a gyulladást okozó mediátorok (histamin, prosztaglandinok) felszabadulását. Nem csak az idegrendszertől az immunrendszer felé ható kapcsolatokat ismerünk, hanem fordított irányúakat is. Igy pl. a macrophag sejtekből felszabaduló fehérjemolekulák ( citokinek) a hipotalamuszban hatnak, lázat ill. nagy adagban aluszékonyságot okoznak. Mindezek közvetlen bizonyítékul szolgálnak a pszichés jelenségek és immunrendszer szoros összefüggésére.

Kondicionáló tényezők.
Hogy az adott stresszor milyen mértékű stresszreakciót vált ki, s hogy ez károsodáshoz vezet-e,
s ha igen, milyen károsodáshoz – ez a már említett kondicionáló tényezõkön is múlik.
Az adott személy leggyengébb láncszeme fog szenvedni. Hogy ez a szív, a vese, a gyomor-bél traktus vagy egyéb szervrendszerek, ez többek között az öröklött vagy szerzett ”szervi sérülékenységtõl” függ. (Alexander 1950,1953).
Ugyanolyan intenzitású káros stresszor különbözõ személyeknél más és más károsodásokat okozhat. PL a magas vérnyomáskialakulásában,olyankor van kiemelt jelentõsége a hosszantartó stressznek amikor az illetõ személy örökletesen hajlamos a magas vérnyomásra ( szüleinek is magas a vérnyomása).A hypertonia polygénes öröklõdésű betegség (legalább 4-5 gén határozza meg a vérnyomást). Ha tehát a személy csak néhány hypertoniára hajlamosító génnel rendelkezik, s esetleg még más kockázati tényezõ is jelen van, pl. táplálkozásában sok sót (NaCl) fogyaszt – nagy a valószínűsége annak, hogy a hosszantartó stressz éppen a vérnyomását fogja emelni. Az örökletes tényezõkön kívül az egyén múltbeli tapasztalatai, esetleg prenatalis, perinatalis vagy posztnatalis élményei is belsõ kondicionáló tényezõk lehetnek. Igy pl. a pre, peri vagy posztnatalis idõszakban ható stresszor ( akár, túl erõs ingerek, akár szenzoros vagy táplálkozási depriváció) a központi idegrendszer biokémiai történéseiben is kimutatható elváltozásokhoz vezethet. Ez idõszak környezeti hatásainak tartós a befolyásuk felnõtt korban is, és a szerzett viselkedési módok korai bevésõdését idézik elõ. A csecsemõkori stresszorok hatására létrejövõ reakcióminták a felnõtt egyén reakcióit is meghatározzák. Pl. ha szopásnál nem kap megfelelõ mennyiségü tejet a csecsemõ, ez nyugtalansággal tölti el és gyomra izgalmi állapotával társul. Ez addig tart amig amig pl. cumis üvegbõl kielégüléshez jut. Ilyenkor szervi válasza bevésõdhet, ez válik egyéni fajlagos válaszmintájává.Ha, a késõbbi felnõtt egyént hasonló jelentésű frusztráló hatások érik – hiperszekretoros gyomrával reagál Csak szélsõséges fokozatokon, igy pl. a nagy energiájú hang vagy fényinger-áradat esetén állapítható meg egyértelműen valamely inger stresszorként való működése. Hogy mely fokozattól kezdõdõen hat, pl., a túlzott követelmény vagy valamely konfliktus stresszorként nagy egyéni eltéréseket mutat.
A különbözõ embereknek a fenti helyzetekre való reakciói attól is függenek, hogy az illetõ személy hogyan értékeli azokat. Az értékelés révén válik valamely inger vagy helyzet stresszorrá. J. M. Mason szerint a stresszreakciót, adaptációs szindrómát beindító emocionális reakciók közül a fenyegetettség érzésének és a félelemnek jut a fõszerep. Szerinte a kritikus tényezõ valamely helyzet veszélyesként való felismerése. Az értékelés természetesen függ a helyzet objektív körülményeitõl is. Az objektiv szempontból veszélyes helyzeteket az emberek többsége is azokként érzékeli. Az is lehetséges azonban, hogy a helyzethez kapcsolódó gondolatok és tapasztalatok, s a nehéz helyzetekkel való megbírkózás képessége a stressz kialakulására sokkal nagyobb hatással vannak. Így jutnak szerephez kondicionáló faktorként a személyiségvonások
Pl. a szorongásos személyiség könnyebben válik stresszorok áldozatává. A félelem ill. szorongás érzés lehet akut állapot , ami akkor keletkezik ha valaki egy helyzetet vagy ingert a maga számára fenyegetõnek veszélyesnek ítél. (Angolul ez a state anxiety). .Másfelől a szorongás lehet viszonylag stabil személyiségjegy (trait anxiety). Vannak emberek akiket nagyfokú és tartós szorongáskészség jellemez, s környezetüket veszélyesebbnek, nyomasztóbbnak érzékelik, mint mások. Gyakrabban és nagyobb intenzitással élik át a szorongásos állapotokat. A szakirodalom idõnként pontosabban is elhatárolja a szorongás és a félelem fogalmát. Míg egyes szerzõk e két fogalmat szinonimaként használják, addig mások szorongásnak nevezik az irracionális félelmet, ami nem valami meghatározható dologra irányul. A szorongás gyakori formái: diffúz szorongások, szociális félelmek, fóbiák. A tárgy nélküli, diffúz szorongásos állapotban (ezt nevezik generalizált szorongásos zavarnak is) a személy nem tudja megnevezni szorongásának okát. Valami megfoghatatlan homályos fenyegetettség érzése van. A szorongás heves szorongásos rohamok ( pánik rohamok) formájában is megnyilvánulhat, amelyeket drámai vegetativ jelenségek kisérnek: a személyrõl ömlik a verejték, szája kiszárad, pupillái tágak, légzése gyors, szívverése nagyon szapora.
A szociális félelmek esetében a másokkal való megszokott érintkezés is problémát jelent. Szociális félelmek sorába tartoznak az olyan jelenségek, mint az, ha valaki gyakran attól tart, hogy nézik, nem szeretik, elutasítják,valamit rosszul csinál, önkéntelenül megsért valakit, aggályoskodik ha valamit egyedül kell megtennie stb.
A fóbiák esetében az irracionális félelemnek konkrét tárgya van. Agorafobiának nevezzük a nagy nyitott tereken való áthaladáskor érzett iszonyatot, a klausztrofóbia ezzel szemben a szűk zárt terekben, pl. liftben vagy autóbuszban való tartózkodáskor érzett félelem. Pánikzavarban szenvedõk gyakran fejlesztik ki magukban ezeket a fóbiákat olyan helyek és helyzetek elkerülésére ahol a pánikroham esetén nincs kéznél segitség.
Más fóbiáknál egy-egy speciális helyzet vagy állat (pl. kigyók, pókok) az amitõl irracionálisan félnek. A mizofobia esetén a beszennyezõdéstõl való félelmükben pillanatonként kezet mosnak.
A nictofóbia a sötétségtõl való félelem. Ha meggátolják a mizofóbiást hogy éjjel égesse a villanyt- súlyos pánikrohammal reagálhat. Milyenszemélyiség jegyek hajlamosítanak a szorongásos zavarokra? Eysenck kétdimenziós személyiség modelljében az extraverzió-intraverzió ill. azemocionális stabilitás-labilitás (neuroticizmus) dimenziók szerepelnek.Ezen elmélet szerint az emocionális labilitás személyiségjegy magas értékével rendelkezõ egyének már a csekélyebb ingerekre is heves félelmi reakcióval válaszolnak Emocionálisan stabil személyek legfeljebb az igen hosszan tartó és vagy extrém lelki megterhelés hatására mutatnak szélsõséges félelmi reakciókat. Azok a személyek, akik mind emocionálisan labilisak, mind pedig introvertáltak szenvednek leggyakrabban szorongásos állapottól.
Az egyes pszichoszomatikus betegségfolyamatokban jellegzetesnek látszó személyiség profil teóriáját Dunbar irta le (1950). Ez a késõbbiekben igazolódott, mikor a 60-as években feltárták az u.n. rizikószemélyiség patogenetikai szerepét. A “rizikószemélyiség” azt jelenti, hogy bizonyos tulajdonságokkal rendelkezõ személy nagyobb valószínűséggel fog bizonyos betegségekben szenvedni. Ilyen pl. az először -ben 1959 Friedman és Rosenman kardiológusok által leírt A típusú személy. Ezekre az emberekre, állandó sietség, idõhiány, türelmetlenség, versengési hajlam , agresszívitás( ez utóbbi lehet rejtett) volt jellemzõ ellentétben az általuk B típusúnak nevezett személyekkel. 3500 személyt 8 éven keresztül követtek, s úgy találták, hogy a fenti általuk “A típusúnak” nevezett viselkedésmódot mutatók közül 2szer többen szenvedtekszívinfarktusban,ill. 5ször többen kaptak szívkoszorúérgörcsöt. Erre a kérdésre még visszatérünk, a kardiovaszkuláris fiziológiai és pszichofiziológiai reaktívitás tárgyalásánál. A stresszorokra való örökletes vagy tanulás folyamán szerzett érzékenységhez járulnak még hozzá a feldolgozás és megoldás folyamatai. Gyakran idézett példa a helytelen reakcióra, ill. az inadekvát problémamegoldási stratégiára a tanult tehetetlenség ill. az önfeladás elmélete .Ha valaki sorozatosan azt tapasztalja, hogy viselkedésével semmiféle hatással sincs környezetére ill. saját állapotára, akkor fásulttá reményvesztetté válik, egyre kevésbé lesz hajlandó arra, hogy önálló kezdeményezéseket dolgozzon ki, még akkor sem ha ez meghatározott helyzetben nagyon is lehetséges lenne. A tanult tehetetlenség elmélete Seligman (1972) kísérletein alapul. A kísérletet két csoport kutyán végezték, egy elõkezelt csoporton és egy naív csoporton. Az elõkezelés abból állt, hogy 3 ülésben elkerülhetetlen és elháríthatatlan áramütéseknek tették ki õket. Ez után olyan berendezést használtak, ahol a ketrec padlójába vezetett áramütéseket az állatok elkerülhették, ha felugráltak egy padkára. Az elkövetkezendõ áramütéseket fényfelvillanás jelezte. A naív elõkezeletlen állatok kezdeti riadt összevissza szaladgálás után megtanulták, hogy a padkára ugorjanak s igy elkerüljék a sokkot. Nem így az elõkezeltek. Ezek megadóan leültek a padlóra, föladták a menekülést, passzívan elviselték az áramütéseket miközben szorongás jeleit mutatták.Az elõkezeltek kétharmada sosem tanulta meg a menekülést, míg a kezeletleneknek mindössze 6 százaléka.
A befolyásolhatatlanság, megjósolhatatlanság növelik a stressz súlyosságát. Erre igen jó példa Stroebel rhesus majmokkal végzett kísérlete (1968). Az állatok u.n. probléma dobozokban dolgoztak meghatározott problémák korrekt megoldásáért egy billentyű lenyomásával táplálékhoz juthattak. Eközben egy másik billentyű lenyomásával zavartalan légkört biztosíthattak maguknak. Ez szolgált ugyanis arra, hogy meggátoljanak rendkivül éles fényvillanásokat, fájdalmasan erõs hangingereket vagy forró levegõ beáramlását. Az állatok ezt hamar megtanulták. Ráültek erre a billentyűre és nyugodtan dolgoztak tovább. Néhány nap után ezt a jótékony billentyűt a kisérletvezetõ olyan helyre helyezte át, ahol az állatok láthatták, de nem érhették el. Ezt követõen soha többé nem alkalmaztak kellemetlen ingereket , sem hangot, sem fényt, sem forróságot. Ettõl függetlenül az állatok rendkívül nyugtalanná váltak s megpróbálták elérni ugrálva, kapaszkodva a billentyűt, pedig erre már nem volt valójában szükség. Az állatok pszichoszomatikus illetve pszichotikus tüneteket produkáltak.pl. órákig a szõrüket tépték, képzelt rovarok után kapkodtak, vagy éppen rendkivül álmosakká váltak. A kóros magatartás akkor kezdõdött, mikor a kellemetlen ingerek fölötti befolyás nem állt rendelkezésükre függetlenül attól, hogy nem volt már rá szükség. A külsõ hatások feletti kontrol valóságos vagy vélt elvesztése fokozza a stresszt.

Stressz és hormonszint mérés.
Mint láttuk a stresszorok hatására beinduló stressz- reakció kialakításában a katekolaminok valamint a melléékvesekéreg hormonok, ezen belül a kortizol játszik fő szerepet. A stressz mértékének becslésére tehát, e hormonok meghatározása objektív mérceként szolgálhat.Meglehetősen hosszú időre tekint vissza a fenti hormonok vérből ill. vizeletből valómeghatározása. E módszereknek azonban igen sok a hátrányuk, mivel nem ismételhetők egymásután sokszor, s a vérvétel invazív módszer lévén, önmagában is stresszor. Csak a nagyon érzékeny „ radioimmunoassay „ (RIA) módszer kifejlődésével vált lehetővé igen kis anyagmennyiségek pontos mérése, s így, e molekulák nyálból való meghatározása. Ez új fejezetet nyitott a hormonok és stressz összefüggéseinek vizsgálatában. Különösen alkalmas erre a kortizol molekula, mely viszonylag kicsiny (molekulatömeg=362) és lipid-oldható. Így könnyen és gyorsan átdiffundál a sejtmembránokon .Ez magyarázza, hogy intravénás kortizol injekció (5mg) után a többlet kortizol már az első percben megjelenik a nyálban. A nyál kortizol szintje több mint egy nagyságrenddel alacsonyabb mint a plazmáé. Ennek oka az, hogy a plazma kortizol tartalmának mintegy 90-95 %-át a kortiko-szteroid-kötő globulin megköti, csak mintegy 5-10%-a marad szabad, biológiailag aktiv, diffuzióra kész. Ez annyiban még előnyt is jelent, hogy a nyál kortizol szintje a plazma szabad biológiailag aktiv kortizol tartalmával van közvetlen kapcsolatban. A meghatározandó koncentrációk nagyságrendje csupán 2-100 nmol/l. Bemutatunk néhány példát a nyál kortizol koncentrációjának meghatározásán alapuló objektív biokémiai stresszvizsgálatokból.

1.példa. A vizsgált személyek banki alkalmazottak voltak (29 személy, életkor:25-36év), akiknek 15 perces beszédet kellett tartaniok széles hallgatóság előtt. ( A „public speaking” nyilvános beszéd tresszorként való alkalmazása régóta ismeretes a pszichológiai gyakorlatban ). Természetesen olyan személyeknél jelentkezik jelentős effektus, akiknek nincs nagy rutinjuk nyilvános előadások tartásában. A beszédet megelőző kontrol napon a banki alkalmazottak nyálból meghatározott kortizol értéke átlagosan 3nmol/l volt, míg közvetlenül a beszéd után 7nmol/l. Vagyis több mint duplájára nőtt az érték.
2.példa.Orvosi rendelő várójában orvosi (tűszúrásos) beavatkozásra váró nők (51 nő, átlagéletkor:41,6+- 11 év) nyálból meghatározott kortizol válaszát vizsgálták .Kontrolként 54 otthontartózkodó nő (átlagéletkor:44,1+-10év) szolgált. Az otthon tartózkodó nők nyálból meghatározott kortizol értéke 3,4 nmol/l volt, Ezzel szemben az orvosi beavatkozásra várakozóké jóval magasabb:5,4nmol/l.
A 3.-ik példában pszichés és fizikai stresszor hatás összegét vizsgálták. 8 férfit vizsgáltak (35,1+-8,1év) maratoni futásuk napján valamint pihenőnapon. A futás előtti napon 6.nmol/l volt a nyálból meghatározott kortizol koncentrációjuk, míg a futás napján a maximális érték ezt nagyságrenddel haladta meg, elérte a 87 nmol/l -t..

Magyarországon Izsó Lajos ( BME Ergonómia és Pszichológia tanszék docense) adaptálta a fenti módszert s a paksi atomerőmű alkalmazottjain végzett széleskörű vizsgálatot. A vezérlőterem operátorainak stresszreakcióit sikerült ezzel az objektiv mércével kimutatni. Normál eseménytelen munkanapokat hasonlítottak össze szimulátor traininggel, amikor az erőmű különböző rendszereinek meghibásodását szimulálták a természeteshez teljesen hasonló körülmények között. Ilyenkor az operátoroknak meglehetősen bonyolult helyzetekben kellett elhárítaniuk a hibát. A nyálmintákat úgy gyűjtötték, hogy a vizsgált személynek fél-egy percig kellett kicsiny papirvatta tampont rágni (mintha rágógumit rágna) majd steril gyűjtőedénykébe kellett köpni. A mintákat hűtőszekrényben tárolták ( –10 C ) a feldolgozásig. A nyálmintákat mindig azonos időpontokban vették, mivel a kortizolszekréció kifejezett cirkadián ritmust mutat. Reggel a legmagasabb a kortizol szint, majd folyamatosan csökken, a minimumot éjfélkor éri el. A cirkadián ritmus figyelembevétele más fiziológiai, biológiai paraméterek esetében is rendkívül fontos. Figyelmenkívülhagyás esetén ugyanis fokozott reakciónak, válasznak könyvelhető el egy olyan érték amely egyébként a napszakra jellemző. A kísérlet kimutatta, hogy a szimulátor training alkalmával szignifikánsan magasabb a nyál kortizolszintje mint az eseménytelen normál munkanapokon. Egyetemi hallgatók szigorlatai is a kortizolválasz emelkedésével járnak. Izsó szignifikáns különbségeket talált a vizsgát közvetlenül megelőző kortizol szint , s a vizsga utáni nap azonos napszakban talált kortizol szintje között. Természetesen a sok individuális különbséget mutató stresszreakció fenntartásában a katekolaminok és mellékvesekéreg hormonokon kívűl sok más biológiailag aktiv anyag, mediátor vesz részt. Ezeknek bonyolult kölcsönhatása révén jön létre az a változatos kép amit a különböző individuumok különböző helyzetekben, produkálnak.

Stressz és munkavégzés
Mi az összefüggés a stressz és a munkavégzés hatékonysága között?

A munkapszichológiában, az ergonómiában a munka, a feladatvégzés során minden olyan ráhatást, amely az ember fiziológiai és/vagy pszichológiai alkalmazkodási funkcióit befolyásolja, megterhelésnek nevezik. Objektíven azonos megterhelés különbözõ személyeknél eltérõigénybevételt idéz elõ az egyéni fiziológiai, beállítottsági, érzelmi, szituativ stb. sajátságoktól függõen. Igénybevételnek nevezzük a megterhelések hatására bekövetkezõ egyénenként és esetenként különbözõ mértékű, jellegû és irányú funkció-változások összegét. Amegterhelés két fõbb típusa az izommunka végzésével és az információáramlással kapcsolatos. Számítógéppel dolgozó felhasználóknál pl.azizomterhelés a képernyõk tartós nézése következtében a szem izmainál lép fel. Ergonómiailag nem megfelelõ szék és asztal használatánál a hibás testtartás miatt a megterhelés a vázizmokat (hát, váll, nyak) éri. Az információterhelés lehet fiziológiai ill. pszichológiai. Az információ egy része tudatosul, ez a mentális, pszichológiai információterhelés. Az információ másik része a központi idegrendszer alacsonyabb szintjein automatikus mozgási mintákat, izomtónus változásokat vált ki. Ez utóbbi a fiziológiai információterhelés. A képernyõn kijelzett információ kognitiv feldolgozása tipikus pszichológiai, míg a képernyõ perodikus fénysűrüség oszcillációja tipikus fiziológiai információterheléssel jár együtt. Az igénybevétel következménye a fáradás ill. elfáradás. Ez egy összetett biológiai állapot, fiziológiai dezorganizáció mely agykérgi aktiváció csökkenéssel jár együtt. Monoton ingereknél szélsõségesen alacsony a stressz. A monotónia a csökkent pszichológiai aktivitás olyan állapota, amelyet fokozott fáradtságérzés, az átállítódási és reakciókészség csökkenése valamint teljesítményingadozások és teljesítménycsökkenés jellemez. A pszichológiai megterhelés adott mértéke a központi idegrendszer meghatározott fokú általános aktivációját idézi elõ. Ennek a stressznek a hatékonyság szempontjából van egy optimális értéke Túlságosan kis aktiváció túlságosan alacsony stressz esetén információs alulterhelés következik be. Ilyenkor csökken a figyelem, nő a ‘:kihagyás” típusú hibák száma. Túlságosan magas aktiváció esetén információs túlterhelés következik be, amely azt eredményezi, hogymegnövekszik a “téves beavatkozás” típusú hibák száma. Az itt vázolt törvényszerűségeket az ábrán tüntettük fel grafikus formában, bejelöltük a stressz négy jellemzõ tartományát is. Az igen alacsony stressz azt jelenti, hogy az operátor még a normális éberségi szintjének fenntartásához szükséges inger mennyiséget sem kapja meg környezetétõl. Ez a helyzet elõállhat pl. vezénylõtermekben pl. éjszakai műszakok hosszú, eseménytelen idõszakai alatt. A különbözõ kijelzõk elõirt periodikusan ismétlõdõ végignézése ilyen helyzetben könnyen monotóniához vezethet. Optimális stressz szint esetén az operátor aktiv interakcióban van környezetével .(műszerteszt, karbantartás, műszerkalibrálás).
Mérsékelten magas stresszt okoz az olyan feladat amelynél az információfeldolgozás kívánt tempója eléri vagy meghaladja aktuális információfeldolgozó, problémamamegoldó kapacitását. Extrém magas stressz minõségileg különbözik a megelõzõ három szinttõl: ez már afélelem, sokszor pánik emocionális komponensét is magában foglalja. A félelem tárgya a hibázás lehetséges következményeivel, az önbecsülés és szakmai státusz elvesztésével kapcsolatos. Pl. ha vezénylõteremben egy rendkívüli állapot bekövetkezésénél az operátor beavatkozásaira arendszer az elvárt módon reagál, az operátor érzi, hogy kontrollálja a helyzetet és nem érez félelmet. Ha azonban a rendszer nem az elvárt módon reagál az operátor hajlamos azt hinni, hogy elvesztette a kontrolt és félni kezd. Ez felel meg az extrém magas stressz állapotának.