HRV

szívfrekvencia-variabilitás (Heart Rate Variability, HRV) mérése az USA kardiológusai számára az aranystandardhoz tartozik. A szívfrekvencia-variabilitás jelentőségét az Egyesült Államokban az is mutatja, hogy a szakirodalom és nyilvánosságra hozatalok közel 90%-a az USA-ból származik.

Mit is jelent ez? A stressz oldalon nagyon részletesen le van írva, hogy minden minket ért ingerre ugyanolyan válasszal reagál szervezetünk. A Selye féle stresszelméletben is benne van, hogy az inger (stresszor) megjelenése után az “üss, vagy fuss” reakció következik. Most vonatkoztassunk el magunktól és menjünk vissza az állatvilágba. Ha pl. egy őzike az erdőben egy neszt hall, azonnal fel kell mérnie az inger forrását és eldöntenie, hogy menekülni, vagy védekezni kell. Egy biztos, hogy mindenképpen valamiféle mozgás fogja követni. Ebben az esetben az izomszöveteknek feltétlenül több tápanyagra és oxigénre van szüksége, amelyhez a véren keresztül tud hozzájutni. Tehát a szívnek gyorsabban kell pumpálnia. A szív a külvilággal a kapcsolatot a vegetatív idegrendszeren keresztül tartja.

 

A szív ezen alkalmazkodóképessége a sympathikus és parasympathikus idegrendszer optimális összjátékán, együttműködésén nyugszik. A sympathikus idegrendszer gyorsítja, a parasympathikus lassítja. Sokakkal beszélgettem erről és rengeteg érdekes eset történt. Majdnem mindenki azt hitte, hogy akkor van minden rendben, ha a szív úgy ver, mint egy pontos óra. Pedig akkor van baj. Szokásos kérdéseim egyike volt, hogy: “Mi történne, ha megijeszteném? Természetesen a válasz: “Emelkedne a pulzusom.” volt, de a miértjét már nem tudták. Csak egy esetben hallottam egy hölgytől, hogy: “Orrba vágnám”. És ez volt a helyes válasz, mert az ingert rögtön mozgás követte volna.

 

Lássuk be, a mai életben sokkal több stresszhatás ér minket mint ahogy a Selyei stresszelméletben lévő szükséges alapérték. Az igazi az volna, ha pl. kapunk egy telefon egy rossz hírrel, akkor fognánk a sportcipőnket és futnánk mondjuk egy pár kilómétert. Ki tudja ezt megtenni? Pedig a stresszhormonok mozgás közben épülnek le. Már az energia résznél szó volt arról, hogy szervezetünknek van egy energia háztartása. Ebből a legnagyobb részt az agyunk veszi el. Majd a hőháztartásunk, az izmaink, az immunrendszerünk, emésztésünk követkzik. Egy folyamatos nagymértékű stressz először akut problémákat okoz, állandó feszültségérzés, fáradtság, alvászavar, depresszió. Ugyanis először az agytól tud elvenni energiát. Majd a szervezet kimerűl, kialakulnak keringési, emésztési, problémák, hidegrázás, összeesik az immunrendszerünk, könnyebben leszünk betegek stb. Az akut stresszes állapot sokáig fenn áll, akkor kialakul a krónikus túlterheltség aminek egyenes következménye a betegség.

 

 

Még egy példa: Ha a szívet kivesszük, tápoldatba tesszük és biztosítjuk a vérellátását, akkor képes hosszú ideig pumpálni, mivel saját maga kelti az ingereit. Ezt nevezzük automáciának. Ilyenkor egyenletesen ver, mert az idegrendszerrel nincs összekötve. A szabályozó ingereket a vegetatív idegrendszertől kapja. De ha a szívvel bármiféle probléma van, túlterhelés, stresszes életmód vagy akár egy rossz gyógyszer, akkor hiába kapja a jeleket, nem, vagy csak korlátozottan reagál rá. Ezt lehet tökéletesen kimutatni a HRV elemzéssel. Szoktam mondani, hogy a HRV beszűkülése olyan mint szervezetünkben a láz. Számtalan oka lehet, de egy biztos, ha valaki belázasodik akkor valami baj van. Ezt kell megtalálni. Ebben segítséget nyújt az általunk elvégzett mérés. Máshol is csinálnak HRV mérést, akkor ez miben különbözik a többitől? Attól, hogy mi nem csak egy mérést csinálunk. Az első állapotfelmérés után kap a páciens egy 8 perces mágneskezelést, majd utána megismételjük a mérést. A két érték összehasonlításából sokkal több információhoz lehet jutni. Mit jelent a mérés. A négy végtagra helyezzük fel az eletródákat és 1-2-5 perces időtartam alatt visszük be a jeleket a számítógépbe. A kiértékelés után a program 3 értéket hoz ki : a szívállapotról, a stresszterheltségről és a pulzusról. Ezt pár sorral lejebb részletesen leírom.

 

 

Miért van szükség a 8 perces pulzáló mágneses kezelésre. A hatásai a mágneses kezelés lapon elolvashatók, ebből az idetartozókat emelem ki. Van egy nagyon jelentős nyugtató hatása. Ha a visszamérés során a stresszérték csökken, pl. 60 %-ról 30 %-ra, akkor egyértelmű, hogy szervezetében az alap terhelés túllépi a megengedett szintet, de ebből 30% akut jellegű és könnyen eliminálható, de a többi már mélyen lerakódott krónikus stressznek felel meg, amelyre oda kell figyelni. Volt olyan eset, amikor valaki azt mondta, hogy biztosan 100%-os stresszt fog mutatni a készülék és ténylegesen magas értéket mutatott, de volt olyan is, hogy minimális érték volt az eredmény. Tehát saját maga ösztönösen nagyon jól fel tudja dolgozni az őt ért stresszhatásokat. Természetesen ennek az ellentétje is számos esetben előfordult. Bizonyított tény, hogy egy 8 perces kezelésnek olyan terhelő hatása van, mintha kb- 10-15 perces sétát tettünk volna. Ennek hatásnak a szívérték változásában van jelentősége. Az esetek többségében amikor “csak” egy energiahiányos állapot áll fenn, akkor 8 perc múlva a szívérték vagy javul, vagy nem változik. De előfordultak olyan esetek is, amikor szívérték romlott. Ilyenkor szoktam a következő példát elmondani. Ha valaki jó állapotban van és azt mondják neki, hogy végezzen valamilyen fizikai munkát: pl. fusson 20 métert, vagy csináljon 10 fekvőtámaszt, akkor a végén azt mondja:”jól esett ez a kis mozgás!” Ha valaki teljesen ki van merülve, akkor ugyanaz a mozgás már nem esett neki jól. Tehát így nem csak a pillanatnyi állapotot tudjuk felmérni, hanem mélyebb információkhoz jutunk. Sokakhoz eljutott az információs anyagunk, de csak akkor keresett fel minket, amikor panaszai voltak. Ebben az esetben volt amikor azt tudtuk mondani, hogy a panaszainak pszychés okai vannak, azon próbáljon változtatni,(“rossz szív nem tud tökéletes EKG-t produkálni”) de sok esetben javasoltuk a tényleges kardiológiai vizsgálatot.

A végkövetkeztetés: Miért javaslom mindenkinek, hogy legalább évente egyszer végeztesse el ezt a mérést. Itt nem arról van szó, hogy az embereket ijesztgessük. Mi annak örülünk, ha azt tudjuk mondani, hogy minden rendben van.

1, Gyors, nem kell rá sokat várni, korrekt információkat szolgáltat. Igény szerint helyszínre is kimegyünk.

2, Olcsó: Cégek 100.000 ft körüli összegeket fizetnek manager szűrésekre, amely nagyon sok féle vizsgálatot tartalmaz, de egy normál EKG minimum 10,000 – 15,000 ft-os árban szerepel benne. Nálunk egy állapotfelmérés ára 3,000 ft. 20 fő felett helyszínen csak 2,000 Ft. Miért ilyen olcsó? Szeretnénk ezt a szűrőprogramot mindenki számára elérhetővé tenni. Évente, elvégeztetni nem olyan megterhelő. Cégek meg tudnák maguknak engedni, hogy ne csak a TOP Managmentet méresse meg, hanem a többi alkalmazottat is. Egy betegállományban lévő embert nem csak helyettesíteni nehéz, hanem az utána fizetendő TB is többszöröse ennek az árnak.

3, Ha eddig nem voltak tünetei és kiderül, hogy tényleges problémái vannak, akkor van még kellő idő van a teljes kivizsgálásra, és az orvosi kezelés megkezdésére.

Most lássuk a három fő adatot amit a program szolgáltat.

1, szívállapot: Általánosan érvényes orvosi mérték szerint elemzi az EKG-görbét.

 

 

Az érték egy 0-tól 5-ig terjedő skálán jelenik meg. A 8,000 mérésből eddig csak 18db 5-öst találtunk. 4,5 felett minden rendben van. 3,8 – 4,5 közötti értéknél már   felhívjuk figyelmét, hogy belső tartalékai lassan kimerülnek, aminek következménye betegségek kialakulása lehet. Ekkor még elég egy pihenőprogram beiktatása.
3,0-3,7 értéknél már sokkal komolyabb odafigyelésre van szervezetének szüksége. Ebben az esetben ennek a helyzetnek a feloldására igen hatásos komplex stresszoldó, általános közérzetjavító terápiát tudunk javasolni az Ön számára.
3,0 alatti értéknél javasoljuk, hogy lehetőség szerint forduljon szakorvoshoz, mivel tartalékai már olyan szinten kimerültek, amely feltétlenül orvosi segítséget igényel.

2, Stresszérték (HRV) : HRV a szív neurovegetatív aktivitásának és autonóm funkcióinak mérésnagysága. Leírja a szív adottságát arra vonatkozóan, miként képes a belső és külső környezet megváltozott terheléseire a szívveréstől szívverésig eltelt időtartamot folyamatosan megváltoztatni (RR-távolságok), és ezzel kimutatja a szív alkalmazkodását. Ez az érték a szívritmus analízisét mutatja. A szív frekvenciájának elemzésével indirekt módon lemérhetjük és kiértékelhetjük, hogy hogyan reagálnak terhelésre a szív szabályzó mechanizmusai. A rendkívül összetett szabályzó folyamatok külső hatások révén történő terhelését 0-100%-ig terjedő skálán osztályozzuk. A szívritmus ingadozásait okozhatja a pszichikai stressz, testi megerőltetés, a túl mély légzés, gyógyszeres terheltség, alkoholfogyasztás, vagy szívritmus-zavarok.

20% -os értékig szíve reakcióképessége normális.
20-35 % közötti érték már jelzés a negatív folyamatok károsító hatására, de ez még nem veszélyes.
35% feletti értéknél már komolyabb odafigyelésre van szükség, mindenképpen stresszoldó program elkezdését javasoljuk.
50% feletti érték tartós fennállása esetén már nagy esélye van arra, hogy szívének állapota gyorsan romoljon.
Ebben az esetben azonnali pihenésre van szüksége.

3, Pulzus:

A VICARDIO a 1-2-5 perces mérés alatt,
az R-amplitúdók száma alapján számítja ki a pulzust.

Ha a pulzus nem ér el, vagy túllép bizonyos orvosilag fontos határokat,
ennek több oka lehet, melyek az orvos bevonásával tisztázandók.

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésüket, további információkért forduljanak bizalommal hozzám.

Hogyan tud bekapcsolódni a programba? Mérésre lehet jelentkezni vagy emailben, vagy az oldalak alján található üzenőrendszerrel. Ha mérést szeretne szervezni, akkor feltétlenül javasolnám az emailban való kapcsolatfelvételt, mivel a szervezőmunkát több módon tudjuk jutalmazni. Az információ továbbítását segítendő reklámoldalt word formátumban  itt lehet letölteni.



Itt üzenhet

oxigénes víz mágnesterápia szívmérés méregtelenítés egészség