Worldventures

Valósítsd meg álmaidat

Egészség és utazás??????

 

 

Sokan kérdezhetik, hogyan kerül a csizma az asztalra. Már 12 évvel ezelőtt megjósolták, hogy a gazdasági fejlődés tekintetében az elkövetkező időkben az egészségmegőrzés és a wellness lesz a lista vezető.

Ez teljesen beigazolódott. A szervezetünket rengeteg káros hatás éri, de legfőképp idegi, érzelmi alapon, amivel az egyébként is túlterhelt ember egyre kevésbé tud megbirkózni. Egyre többen térnek vissza a “régi” jól bevált relaxáló, nyugtató, pihentető módszerekhez, mint pl. séták, kirándulások, jóga, tajcsi, stb. A táncok is reneszánszukat élik, mint pl. a latin táncok. Mindegyiknek az üzenete, jelentése ugyanaz. A mozgás élménye a legkiválóbb örömforrás, stresszoldó és súlycsökkentő is egyben.

Nem gondoltam volna, hogy  a jelenleg is már

7.000 milliárd dolláros

“utazási” üzletág fejlődik a legdinamikusabban.


Pár év alatt megtöbbszörözi a forgalmát. Ezen belül is a luxusüdülés vezet, amikor elég  egy fogkefével megérkezni  és mindent megkap a vendég.

Ennek az irányzatnak az  egyik legjobban növekvő cége a Worldventures. A világ negyedik legnagyobb utazási irodáját  a Roviát vették meg. A hagyományos marketing módszerektől vagy az újabb generációs online  internetes irodáktól eltérően az egyre növekvő klubtagsági rendszer biztosította nagy tételben való vásárlás előnyeit használja ki és “álomutakat” szervez. Ennek a lényege, hogy 5 csillagos ellátást tudnak 2-3 csillagnak megfelelő árakon szolgáltatni a klubtagoknak. A Worldventures 6 év alatt megtöbbszörözte a forgalmát és 2012.-ben elnyerte az utazási irodák “Oscar” díját.

Egy 7 perces videó kedvcsinálásként.

 

 

http://youtu.be/TkHPWbDH7cU

 

 

Még néhány példa: kattints a képre, hogy jobban lássad

Álomút

Álomút 2

Izrael 4 nap 3 éjszaka a CROWNE PLAZA ELIAT hotelben 269 Dollár/fő

Thaiföld Hua Hin 5 nap 4 éjszaka 5 csillagos  hotelben 365 Dollár/fő

Barcelona 4 nap 3 éjszaka 4 csillagos  hotelben 250 Dollár/fő

Ciprus Paphos 5 nap 4 éjszaka 4 csillagos  hotelben 250 Dollár/fő, stb, stb, stb,

 

Jelenleg több mint száz “álom” útra lehet ilyen “álom” árakon bejelentkezni.  Ezért javaslom, hogy nézzék meg először figyelmesen  a két videót. És ha megtetszett, akkor érdemes  az üzleti bemutatót rövidített formában megtekinteni, mert abból az is kiderül, hogy ha valaki a tagsági viszony mellett hajlandó egy kis többlet energiát is befektetni, akkor úgy is tud 5 csillagos szállodákban nyaralni, hogy nem kerül egy fillérjébe sem. Nem véletlen, hogy a cég szlogenje:

“MAKE A LIVING…. LIVING!

Amit nagyon nehéz tökéletesen lefordítani, de azt jelenti, hogy.


Élj abból, hogy élsz.

 

Itt a teljes 10 perces videót lehet megnézni, ahol az üzleti rész is benne van:

http://www.youtube.com/watch?v=SgPVRRQ0DZc&feature=plcp

 

Ezen a weboldalon lehet folyamatosan követni az aktuális Dreamtrippeket.

www.whatelsebudapest.dreamtrips.com

Az üzleti bemutató azoknak szól, akik nem csak utazni szeretnének, hanem más lehetőségekkel is élnének.

Üzleti bemutató rövidített

 

Ez a második videó is sok hasznos információt tartalmaz:

http://www.youtube.com/watch?v=q2adWwrta8s

Remélem, hogy hozzám hasonlóan az  első pillanatban többüket megragadta ez a lehetőség, és  nagy fantáziát látnak benne. Ezáltal sok embernek lesz természetesen “rajtam, vagy a munkatársaimon keresztül” :-) :-) :-) webirodája. Ide kattintva megnézheted.

webiroda

 

 

Egy jó lehetőség arra, hogy élvezni is tudjuk az életet.

 

Ha valaki csak azt az ingyenes lehetőséget szeretné kihasználni, hogy a ROVIA által garantált legolcsóbb áron szeretne repülőjegyet, szállodai szobát, autóbérlést, akkor erre a linkre kattintva bejut a megfelelő oldalra. Jobb oldalon felül van a SHOP FOR TRAVEL felirat. Arra kattintva jutunk be a megrendelési oldalra.

Baloldalon ha egy kicsit legörget, megtalálja a Search Travelt, ahol pl. rögtön a repülőjegy keresés van bejelölve. Lehet oda, oda-vissza, vagy több várost öszekötve Multi City funkciót is alkalmazni. Ha eredménnyel járt és elhatározza, hogy megrendeli pl. a repülőjegyet, akkor a jobb felső sarokban a Register gombra kattintva  kettő perc alatt lehet egy mindenféle költség nélküli regisztrációval a ROVIA törzsutasai közé csatlakozni. Ekkor kap egy törzsutasszámot és ezután már a saját rendszerében rendelheti meg a repjegyét, szállodáját, stb.

Még egy apró, de nagyon fontos információ: Ha valaki pl. ugyanarra a repülőre vagy pl. szállodai szobára bármely más foglalási rendszeren keresztül olcsóbb lehetőséget talál, akkor a ROVIA a különbözet 150 %-át kifizeti.

RENDELÉSI OLDAL

 

Úgy gondolom, hogy az oldal aljára kezdem el feltenni azokat a videókat, amelyek az általunk megtett utazásokról szólnak. Bízom benne, hogy nemsokára nagyon hosszú lesz a sor.

2012 június  Ciprus :

 

http://youtu.be/6igRjE37SYI

 



Itt üzenhet

oxigénes víz mágnesterápia szívmérés méregtelenítés egészség